Egy amerikai esküdtszék bűnösnek talált hétfőn egy volt diplomatát, mert néhai férjével együtt etióp házvetetőnójüket szexrabszolgaként tartották fogva – írja az Index.hu
Linda Howard korábban a jemeni amerikai nagykövetségen végzett munkát. A sértett azt állította, hogy 2007-ben kezdett el dolgozni Howardnak és férjének, Russelnek. Az etióp nő azért indított pert, mert Russel Howard 2008-tól kezdve naponta kétszer megerőszakolta, ráadásul ehhez alkalmanként felesége is csatlakozott.
Miután férje 2012-ben elhunyt, Linda Howard 2013-ban kilépett a külügyminisztérium állományából. A bíróság szerint 3 millió dollár kártérítést kell fizetnie egykori áldozatának. A Howard házaspárt öt évvel ezelőtt emberkereskedelem miatt már elítélte a bíróság. Akkor is egy etióp perelt, a megítélt kártérítés pedig 3,3 millió dollár volt. Ezt követően Howardék elköltöztek Ausztráliába, és onnan folytatták a jogi harcot.